Csak most akadtam rá egy nagyon érdekes interjúra, mely Róna Péterrel készült. Érdemes végigolvasni az egészet, mert megmondja az igazságot, még akkor is, ha az fájdalmas egyeseknek.

Többek között, a már említett Balassa-Samuelson hatásra hivatkozva Róna Péter szerint nem szabad beáldozni a növekedési lehetőségeket Maastricht oltárán. Véleményem szerint (mert a mai világban már csak véleménye lehet az embernek, különösen akkor, ha a közgazdász-társadalom fele nem ért velem egyet) a konvergencia-program nem volt más, mint konvergálás a nullához (már a válság előtt is majdnem nulla volt a növekedés). Vagyis a GDP növekedésének folyamatos csökkenése. Célt nem értünk volna el akkor sem, ha már eurónk lenne, sőt, a reálkonvergencia lehetőségeinek határát szűkítettük volna be magunk számára.

Az lenne az egészséges, ha „normális világgazdasági körülmények között” folyamatosan növekedne a gazdaság, a növekedési ütem töretlen lenne. Ez még a válság előtt sem volt így. (Magyarország, és az elmaradottabb, közepesen fejlett országok számára pedig adott a lehetőség a felzárkózásra, mert vannak náluk fejlettebb országok.) Sajnos újra meg újra el kell mondani, hogy folyamatosan növekvő gazdaságban a költségvetési hiány is kisebb. A gazdaság megfojtásával (fogyasztás, beruházás) kialkudott egyensúllyal újabb és újabb szigorításra van szükség, mert elveszik a növekedés motorja.