Ebben a tévképzetben éltünk évekig, és azon ábrándoztunk, hogy majd megint valaki (vagy valami) más megoldja helyettünk a problémákat. Szerencsére annyira bénák voltunk, hogy még ezt sem sikerült összehozni. Ha sikerült volna, most nézhetnénk ki a fejünkből, hogy a megváltásnak hitt euró milyen bajba sodort volna minket.

A gazdaságpolitika egyik célja az volt, hogy vezessük be az eurót, szinte bármi áron. Ezzel önmagában nem is lett volna baj, ha nem olyan eszközöket alkalmazunk hozzá, mint az adóemelés, áfa emelés, különadó, ilyen-adó, olyan-adó, melyek porrá zúzzák a versenyképességet. Még a nominális konvergencia sem indult meg, az állam adóssága is növekedett, közben a GDP növekedési üteme is lelassult. […] Előző posztjaimban már eleget bántottam a magyar gazdaságot, így nem is folytatnám… [1], [2], [3].

Ha sikerült volna…

Ha sikerült volna teljesíteni a kritériumokat, és bevettek volna az Elit-klubnak tekintett eurózónába, akkor bizonyára semmi dolgunk nem lett volna soha többet, és még a válságot is kinevethettük volna páholyból nézve. Némi gúnnyal, de valahogy így vélekedhetnek az euró szerelmesei.

A helyzet azonban az, hogy az eladósodott és alacsony jövedelmű országokban (ahol az IMF elég sűrűn látott vendég), nem biztos, hogy ez a helyzet (máshol se). Ha „folyamatosan” az IMF-nek kell hitelezni egy országot, akkor az azért van, mert az előző hitelt sem tudja kicsengetni, és államcsőd lenne. Így – Magyarország esetében - még nagyobb hitelállományt görgetgetünk magunk előtt, amit valahogyan vissza is kéne fizetni. Ez csak úgy fog menni, ha beindul a hosszú távú növekedés.

Az átalakuló gazdaságok (és az alacsony jövedelmű országok) termelékenysége igen alacsony, a jövedelemnövekedést a beáramló tőkétől várhatják, meg a hazai vállalatok növekedésétől. Ha korlátok közé szorítjuk a vállalatok növekedésének lehetőségeit, akkor ne várjuk, hogy menni fog a talicska.

A külföld pedig nem akkor fog megbízni bennünk, ha az államháztartási hiány 3,8% vagy 4,8% lesz, hanem akkor, ha látják a stabilitást, növekedést. Elég nagy ostobaság azt hinni, hogy rövidtávon kell törekedni a bizalomra, például azzal, hogy betartjuk a 3,8%-os hiányt, […] ezért hatalmas áldozatokat kellene hozni. Egy bugyuta példát hozva rá: ha eladom az ágyamat, akkor csökken az adósságom, de holnap nem lesz hol aludnom. (Magyarországnak már nem nagyon van mit eladnia, sok mindent privatizáltunk, és valahogy még így sem csökkent az adósságállomány, pech.) Ha meg „sokkal” kevesebb pénzt költünk, akkor kevesebb termékre lesz szükség, így a gyárakban kevesebb dolgozóra, akik nem fognak jövedelemmel rendelkezni, és újra csökken a fogyasztás.

Ja, hogy a befektetők mégis „jobb” kedvre derültek? és emiatt öntötték a pénz a gazdaságba. Tényleg. Olyan lufikat fújtak a tőzsdéken ismét, hogy „öröm” lesz nézni, ahogy kipukkannak. Már el is kezdődött a szivárgás…

Egy kis tanulság

Ha csatlakoztunk volna a zónához, egy viszonylag gyenge árfolyammal, ami a frankhiteleseknek nem esett volna olyan jól, akkor figyelhetnénk az EUR/CHF-et, és csak a körmünket rághatnánk, hogy ne legyen mozgás az árfolyamban. – De ez egy igen alacsony kockázat, mivel az EUR/CHF nem nagyon mozgolódik, illetve szűk tartományban. (Tudom, a gyenge árfolyam jó lett volna az exportnak. Biztos jó lett volna, ha magas hozzáadott értéket tudnánk hozzácsapni a termékekhez, mielőtt exportáljuk.)

Ami már a nagyobb rizikó, hogy valószínűleg mi is PIGS-ek lennénk, mondjuk, nem tudom hova nyomnák be a H betűt, de bizonyára megoldanák. Aztán ijesztgetnének mindenféle államcsőddel, meg, hogy elmennek a befektetők, úgyhogy azonnal vágd vissza a kiadásokat. Kell ez nekünk?

És azon egyszerű oknál fogva, hogy nincs motorja a gazdaságnak, és a versenyképesség cseppet sem jellemző ránk félhetnénk is ezektől a mondatoktól.

Mit kéne tenni?

(1)    A növekedésnek kell lenni a gazdaságpolitika elsődleges céljának.

(2)    A gazdasági növekedést és a versenyképességet helyreállítani.

(3)    Az intervenciós sávot visszaállítani, hogy a spekulációk ne érinthessék az országot.

(4)    Az infláció alacsonyan tartása fontos, de nem mindenekfelett való. A gyors növekedés valamivel magasabb inflációhoz vezethet.

(5)    Az újraelosztás hatékonyságának növelése

(6)    Pazarlás megszűntetése (pl. alanyi családi pótlék megszűntetése, önkormányzatok racionalizálása)

(7)    A gyermekvállalás ösztönzése (pl. családi adózás), a születésszám csökkenésének megállítása

(8)    Világos makro-pálya, költségvetés több évre előre