„Újabb megszorítás kell az egyensúlyhoz”, állítják az okosok. Ha jól emlékszem azt gondolták a neoliberális paradigmakövetők, hogy Bajnai-csomag éppen elegendő lesz a költségvetési egyensúlyhoz, és aztán végre elindulhatunk a csodálatos növekedés irányába, mely oltárán fel kell áldozni „valamit”.
Elvégeztük a keresletszűkítéssel járó kiigazítást, és vártuk a csodát, csak azt nem tudom, hogy miért? Ki lehet az az elvetemült, aki azt gondolta, hogy a restrikció jótékony hatással van önmagában?
Egy kis filosz…
A restrikció, megszorítás ceteris paribus tovább csökkenti a GDP-t recessziós időszakban, ugyanis nincs „motorja” a növekedésnek. A kereslet visszafogása, vagyis az el nem költött jövedelem nem tud a vállalatokhoz se kerülni, beruházni sem lehet azt, de még a párnába se lehet tenni. A kiadás-visszafogás azt eredményezi, hogy a gazdaság tovább fog zsugorodni; az adóbevételek visszaesnek, mert a vállalatok profitja csökken, az egyénekre nincs szükség a munkapiacon, mert a vállalatok kisebb total revenuja miatt csak veszteséggel lehetne alkalmazni őket, így a zsugorodás tovább folytatódik.
A belső kereslet és a különböző tényezők (elmaradt adóbevételek, növekvő munkanélküliség, vállalati csődök) egymásra való hatása újabb restrikciót követel, mellyel olyan „spirálba” kerülhetünk, ami ceteris paribus tovább csökkenti a gazdasági teljesítményt, ha a recessziónak globális szinten nem lesz vége az adott időszakban.
Jöjjenek a számok…
A költségvetési hiány tarthatósága (vagy tarthatatlansága) komoly vitákat eredményezett már eddig is. Most úgy áll a helyzet (optimista számítás szerint), ha minden igaz, hogy kb. 50 milliárdot kéne spórolni, hogy tartható legyen a hiánycél. Olyan 26.000 milliárd forintos GDP-vel számolgatva, a GDP 0,2%-át kéne megspórolni. Azonban, ha újra a fogyasztás rovására megy a restrikció, vagy a vállalatok profitját csökkenti, akkor újra gondolkodhatnak, hogy honnan vegyenek el, ismét.
Elkúrtuk…
A fiskális restrikció nem adott hosszú távú növekedési perspektívát (de még rövidtávon is gondot okozott önmagában), és strukturális, intézményi reformok hiánya és a gazdaságpolitika pénzszemléletű mivolta miatt nem látható a növekedés.
Ahogy Róna Péter mondaná, nem az egyensúly vagy a szigorú költségvetési politika teremti meg a bizalmat (ez csak egy feltétel, legfeljebb a pénzpiacok ideiglenes bizalmát eredményezi), hanem a gazdasági környezet. A magas adók, kiszámíthatatlan környezet, a célfüggvény irreális volta nem teszi lehetővé, hogy helyrebillenjen a gazdaság, úgy hosszú távon.
Vélemény…
A Bajnai-féle megszorító-csomag hatása annyi volt, hogy megmentette adott időpontban a csődtől az országot, de nem adott megfelelő választ a növekedés kérdésére, és beszűkítette a lehetőségeket is. Értem ezalatt azt, hogy a megszorításokkal párhuzamosan olyan mély reformokat kellett volna véghezvinni, ami megteremti a növekedés alapjait (adóreform, oktatás és az oktatás „hiányának” felszámolása bizonyos rétegeknél, szakképzés, komparatív előnyök kihasználásának tanulmányozása stb.).
Amit kihagytak a képletből…
Ha elméletileg nézzük meg az intézkedéscsomagot, akkor működnie kellett volna. Ugyanis, a költségvetés valóban egyensúly-közeli állapotba került.
Vagyis, ha megvan a növekedés alapja, illetve más hátrányok nincsenek (GDP-csökkenés, versenyképtelenség, magas adók, járulékok), akkor a restrikció működik. – A hibát akkor követték el, mikor nem látták (vagy nem vettek tudomást róla), hogy a költségvetés kiadási oldalának megvágása ugyan egyensúlyba hozza a költségvetést, de például a munkanélküliséget növeli, a keresletet meg szűkíti, végső soron a szegénységet is növelheti.
Véleményem szerint növelni is fogja, például a gázár támogatás kivezetésével. Télen meg sorba fognak állni az emberek a segélyért? […] Akkor lesz csak sokk, és igazi fogyasztáscsökkenés.
