Érvelésemet azzal folytatnám, a gazdasági növekedés fellendítésének elsődleges prioritása mellett, az euró bevezetésével szemben, hogy megvizsgálom a görög gazdaság főbb makroadatait és megnézem milyen terheket rakott a nyakába az „eurónak” (EU-nak) való megfelelés.

Már igyekeztem kihangsúlyozni eddig is, hogy a GDP növekedésének helyreállítása és az euróövezetbe való bekerülés egyszerre nem megvalósítható Magyarország helyzetében. Azon egyszerű oknál fogva, hogy részben ellentétes gazdaságpolitikát kívánnak meg. Az euró bevezetése restriktív, egyensúlyi gazdaságpolitikát igényel. Ebben az esetben bízhatunk a KMT-ben (bár nem valószínű, hogy rövid időn belül jelentős tőkével jelennének meg Magyarországon, és beruházásokat hajtanának végre a külföldiek, mert a kondíciók az egyensúllyal nem javulnak, vagyis a bérterhek még mindig a 2. legmagasabbak az EU-ban) és a befektetők bizalmában, mert a komparatív előnyeinket nem fogjuk tudni érvényesíteni a külfölddel szemben. (Optimális esetben a komparatív előnyök kihasználása lenne a gazdaság fő húzóereje, a növekedés alapja.)

Ha az államháztartás egyensúlyba kerül, akkor az ország tőkevonzó képessége valamelyest helyreállhat, és a gazdaságpolitika elérheti a célját, de semmi garancia sincs rá. Középtávon pedig nem támaszkodhatunk a külföldre, mert egy globális visszaesés (vagy W alakú válság) azonnal érezteti a hatását belföldön is. A befektetői bizalom csökkenése miatt azonnal átteszik a pénzüket olyan valutába, melyet nem fenyeget a leértékelődés veszélye.

A gazdasági növekedés pedig egyensúlyi, növekedésösztönző gazdaságpolitikát kíván meg a komparatív előnyök kihasználásával, munkára való ösztönzéssel, alacsony inflációval.

Nézzük hogyan alakult a görög gazdaság az elmúlt években. A GDP növekedési üteme már 2007-ben visszaesett, mely trend 2008-ban is folytatódott. Miközben az infláció 4% fölé gyorsult, mely tény önmagában is kamatemeléshez kellett volna, hogy vezessen (IS-LM egyensúly magasabb kamatszinten áll helyre).

Paradox módon a munkanélküliség csökkent, mely GDP-növelő hatása nem érzékelődött. Ez azt jelentheti, hogy a munkanélküliség csökkenése se tudta megakadályozni a trendtörést. A költségvetési hiány már 2007-ben is a maastrichti kritériumok felett volt, 2008-ban pedig már 5%-ot is elérte. Mindez elég nyomós ok lett volna a kamatemelésre. Magasabb kamatszinten pedig beállt volna az egyensúly – lehet, hogy később jelentkezett volna a „görög válság”, és nehezebb lett volna kezelni is, de ezt nem tudhatjuk. A valószínűbb az, hogy az EU csúnyán nézett volna a görögökre és egyensúly felé mozdítják a gazdaságot, és még pánik sincs. Persze ez csak egy hipotetikus feltételezés a részemről, ha Görögországon nem euró lenne/lett volna. […]

Magyarországon egy kamatvágási ciklusban vagyunk, a költségvetés viszonylag stabil, azonban nem látom, hogy mi indítaná be a növekedést hosszútávon ezzel a gazdaságpolitikával; egy olyan növekedést, ami nincs kiszolgáltatva (teljesen) a világgazdaság ingadozásainak. (Azért mert „kisnyitottgazdaság” vagyunk, még nem kellene mindent ráfogni arra, hogy a válság meg az eladósodottság kényszerít minket különböző megszorításokra és belsőkereslet szűkítésre. Vannak országok, akiknek az államadóssága magasabb, mint a miénk, és vígan élnek ezzel a tudattal. Ha egy ország nem veszíti el a „pénzpiacok” bizalmát, különösebb kárt nem szenved el a gazdaság átmeneti egyensúlytalansága miatt.)

A Domar féle összefüggésből belátható, hogy a GDP növekedési üteme fontosabb lehet, mint az infláció alacsonyszinten tartása. Ugyanis elképzelhető, hogy a hiány elinflálható, ami ugyan káros, és kamatemelést vált ki, a pénz reálértéke csökken, de a költségvetés finanszírozható.

Magyarországnak éppen azért kellene a növekedést ösztönöznie, hogy ne kelljen elinflálni a hiányt. A reálkamatláb inflációval korrigált értéke és a GDP növekedésének különbsége megadja azt, hogy hány %-os költségvetési többlet nyújt fedezetet a hiányra, ha a GDP növekedési üteme kisebb, mint a reálkamatláb. – Ami igen valószínű lesz 2010-ben.

Ha ezeket a tényezőket nem vesszük figyelembe, valamint Görögország példáját, és azt, hogy a GDP volumenváltozása Magyarországon 2007-ben 1%, 2008-ban pedig 0,6% volt (EU trenddel ellentétes), akkor beleeshetünk abba a hibába, mint Görögország. A GDP növekedésének helyreállítása nem csupán fiskális szigor kérdése (az is), hanem ésszerű gazdaságpolitikáé, összehangolt fiskális és monetáris politikáé. Aki nem látja be, hogy a Magyarországon alkalmazott „csomagocskák” nem érték el a céljukat, az gondolja talán újra a makroökonómiát. Az adó- és járulékterhek növelésével (de a magas szinten tartásával sem), keresletszűkítéssel nem lehet versenyképes gazdaságot teremteni; nekünk pedig a világgal kell versenyeznünk, és az EU-val.

Bajnai Gordon, ahogyan eddig is tudtuk mindenáron eurót szeretne, még megszorításokat is el tud képzelni azért, hogy a „jövőben” jobb legyen, és versenyezhessünk Németországgal, meg a többi európai nagyhatalommal. Az euró bevezetése után „lazább” fiskális politika szinte elképzelhetetlen. (Nézetem szerint a komparatív előnyök érvényesítése tőkét és beruházásokat igényel, ami egyszeri kiadás a költségvetésnek, a következő években viszont megtérül, többszörösen, és ez az egyik tényező, ami a versenyképességet alapvetően meghatározza.) Bajnai ma a parlamentben beszélt a gazdasági növekedés beindításáról és a foglalkoztatás bővítéséről. Szerinte ez a két fontos tényező, az euró bevezetése mellett, aminek alapvetően meg kell határoznia a gazdaságpolitikát. Teljesen egyet tudok vele érteni, csak sajnos úgy látom, hogy a három cél nem érhető el 4 év alatt. Éppen ezért szükséges először növelni a foglalkoztatást és beindítani a növekedést, melyek kiadásnövekedést vonnak maguk után expanziós jellegük miatt; illetve bevételkiesést, ha a foglalkoztatás növelése adócsökkentő jellegű. Ha ezt a két célt elértük, alárendelhetjük a gazdaságpolitikát maastrichtnak; és nem a 2014-es bizonytalan euróra fókuszálnánk, hanem egy 2016-ra biztos, stabil alapokon nyugvó, kiszámítható gazdasággal lépnénk be a zónába.

Ha addig nem sikerül versenyképessé tenni a magyar gazdaságot, (2014-es csatlakozást feltételezve) akkor az euró bevezetése után már egy szűkebb mozgástérben még nehezebb lesz a költségvetés „kárára” felzárkóztatni a szektorokat. Maradnak az EU-s támogatások, meg a külföldi befektetők. (Ha megnézzük Görögországot, az eurózónában sem fenékig tejfel az élet, „könnyen” csődbe lehet jutni ugyan úgy, mint azelőtt.)

[…] És 2014-ben megfulladhatunk egy lassan növekvő és a külföldnek „kiszolgáltatott”, de egyensúlyban lévő gazdaságban, ahol azt mondja a boltban az eladó, hogy 1 eurót kérek? (Persze, lehet, hogy a Fidesznek van valami csodafegyvere, amit alkalmazni tud. Végül is a rejtett kiigazítások is egy ilyen fegyvernek volt minősíthető.)